A legkevésbé a quadokra izgulok, de az is érdekel.
Mindegyik jármű típus komoly műszaki remekmű, így szívesen csorgatom a nyálam.
Számomra azért fontos ez a verseny, mert az igazi versenyzésről szól. Sokkal nagyobb a hangsúly az emberen, mint a technikán. Számomra felfoghatatlan elszántságot, kitartást, fizikumot és pszichés erőnlétet jelent. Nyilván rengeteget számít, ha az ember mögött van egy szervíz csapat és egy rommá tesztelt technikájú jármű, de talán ez az a verseny, ahol a leginkább értékelik akár az utolsó célba érkezőt is. Ha itt valaki végigmegy, az előtt meghajolnak és én is emelem a kalapom.
Látni rendszerint 40-50 éves zokogó férfiakat, a fáradtságtól szó szerint összeomló versenyzőket, de ugyanakkor komoly sérülésekkel (akár törésekkel), 0 alvás után tovább
terepen versenyző nevezőket.
Ahogy idén Carlos Sainz-ék még az éjszaka közepén is a korom sötétben ásták ki a dög nehéz, motorhibás (francia
) autójukat méterről méterre a homokban... Majd a Magyarországot keresztül ívelő távolságot, brutális terepviszonyok mellett, 100km/h fölötti átlagsebességgel, 1 nap alatt le"vezetett" szakasz után aludt ~2 órát és másnap hajnalban ott volt a rajtnál vérben forgó szemekkel és elindult. Az aznapi 5-600km-es szakasz vége előtti 20. km-en pedig felborult.
És Carlosék mögött ott az egyik legnagyobb csapat. Ha beérkezik későn, legalább aludhat pár órát, de vannak olyanok, akik tényleg maguknak szerelnek, vagy éppen a következő nap rajtjára érnek be és indulnak is tovább... Felfoghatatlan...
Óriási tisztelet mindenkinek!
Tudom, hogy egy F1-en is megizzadnak, de ott szabályokkal kell izgalmassá tenni a versenyt, mert annyira a technikától függhet az előny... Lehet élvezni, persze, de teljesen más sportág.
Egy biztos, a DAKAR csak a legkeményebb embereknek való...
Nem volt gyenge... 
